Belevágnál az önismeretbe, de nem tudod, hogy egy irodalomterápiás csoport neked való-e? A szépirodalom, a versek és az olvasás a hobbid, de nem tudod, hogy az ezekkel végzett terápiás munka tetszene-e? A kortárs irodalom és a kortárs költészet a gyengéd, de írni még sosem próbáltál és félsz, hogy nem menne? Vagy épp fordítva: tetszik a csoportos terápia ötlete, de a szépirodalomtól kiver a víz? Ha téged is ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatnak, esetleg félelmek gyötörnek és megnyugvást szeretnél, olvass tovább! 

De mi is az az irodalomterápiás csoport?

Kezdjük azzal, hogy megnézzük, mit is takar ez a megnevezés. Az irodalomterápiás csoport egy minőségi szövegekkel végzett, interaktív segítő és kísérő folyamat, melyet erre kiképzett szakember, vagyis irodalomterapeuta vezet. Ahogy a nevéből is látszik, csoportos keretek közt zajlik, személyes, vagy online formában. A folyamat során az irodalomterapeuta a csoport résztvevői és az irodalmi mű kölcsönhatását használja fel a kliensek személyiségének fejlesztése céljából. A folyamat változó hosszúságú, általában nem rövidebb, mint 6-7 alkalom és nem hosszabb, mint 12-15 alkalom.

Ezek a foglalkozások lehetnek heti, kétheti, vagy havi rendszerességűek- mindez a folyamat fő célkitűzésétől függ. A felhasznált szövegek általában a szépirodalom területéről kerülnek ki- legyenek azok kortalan versek és művek, vagy a kortárs költészet, kortárs irodalom területéről választott darabok. A kiválasztott művek befogadás (olvasás, vagy meghallgatás által), valamint a csoportos terápián való feldolgozás hatására terápiás hatást gyakorolhatnak a kliens testi és lelki egészségére. Ha ez a kis ízelítő felkeltette az érdeklődésed és több érdekes részletet is olvasnál az irodalomterápiáról, akkor ITT megteheted.

Mitől fél a legtöbb ember, ha szóba kerül az irodalomterápia? 

Tapasztalataim szerint ez az öt dolog vált ki ellenérzést az emberekből. Hozzám legalábbis ezekkel a kérdésekkel és kételyekkel érkeznek visszajelzések és a privát klienseim is hasonló elemeket fogalmaztak meg velem folytatott egyéni munkájuk során. 

1. – szépirodalom,
2. – versek,
3. – olvasás,
4. – csoportos terápia, 
5. – kortárs irodalom, kortárs költészet.

Ez az öt dolog az, aminek a hallatán még azok az emberek is meginognak a döntésben, akik pedig korábban eltökéltnek tűntek. 

Kedves leendő csoporttag! Hasonlítanak ezek a félelmek a tieidhez? Van olyan, ami talán meg is egyezik? Nem lepődnék meg, hiszen maga a cikk is éppen ezért született. Hogy talán már attól is oszlik benned a bizonytalanság, hogy elmesélem: rengeteg ember küzd hozzád hasonló gátlásokkal. A csoportok azonban teltházzal futnak mégis. Hogy miért? Hát nem, nem azért, mert még így is marad elég ember, akinek nincsenek kételyei! Valamint nem azért, mert az emberek szeretnek szenvedni! Hanem azért, mert az ilyen és ehhez hasonló félelmek nem reálisak és akikkel csak alkalmam nyílik személyesen beszélni, el is tudjuk őket oszlatni.

Mivel nincs lehetőségem mindenkivel személyesen kitárgyalni a témát, remélem, hogy örömmel veszed majd az erről szóló írásomat is és talán ugyanolyan megnyugtató ereje lesz, mintha alaposan átbeszélnénk a dolgot. Talán még akkor is, ha a Te félelmeid egy picit máshogy néznek ki elsőre, tarts velem és olvasd el a témakörök kifejtését. Elképzelhető, hogy fogsz bennük találni olyan elemeket, amik rokoníthatóak a Te gondolataiddal. Lássunk is hozzá!

1.- Szépirodalom

Megesik, nem is ritkán, hogy már maga a szó is kétségbe ejti az embereket. Ez a kifejezés ugyanis valami olyasmit is sugallhat, hogy ezek a művek az irodalmon belül is egy külön kategóriát, vagy kasztot képviselnek. Hogy ők nemcsak irodalomi művek, hanem szépek is. De nemcsak egyszerűen szépek, hiszen arra elég lenne egy jelzős szerkezet is: „a szép irodalomi művek”.

De nem így van, ők annyira arisztokraták és kiváltságosok és felsőbbrendűek, hogy kaptak egy külön szót is magukra. Olyasminek képzelem el ezt a fajta viszolygást, mint amit én éreztem amikor először meghallottam a „hochdeutsch” kifejezést. Vagy –hogy nyelvi vonalon maradjak, ha már elkezdtem… amikor először jártam Londonban úgy, hogy világ életemben amerikai anyanyelvi tanáraim voltak. Húúúúú…. erős élmények ezek. 

Mi van, ha nem is olyan szép az az irodalom?

Gondolom mindenki tudja valamihez kötni a fentebb említett felsőbbrendűség- kontra- alacsonyabb rendűség érzést, aminek tengelyén elkezdünk mozogni egy-egy számunkra nehéz téma kapcsán. Valamint remélem, hogy azzal kapcsolatban is vannak tapasztalaitok, hogy mindezeket hogyan lehet magunk mögött hagyni. 

A szépirodalom ugyanis semmiféle ilyesmit nem akar elérni! Ne hibáztassuk őt ezzel. A szépirodalom egyszerűen annyit csinál, hogy minőségi. De azt is tudja ám, hogy mindenki számára szép lehet. Vagyis mindenki képes a befogadásra. De legalábbis ingyen és bérmentve adhatunk neki egy próbát. Olvass könyvajánlókat, nemsokára már nálam is megteheted például. Én ígéretet teszek neked itt és most, hogy nem fogok olyan magasztos és fellengzős szövegeket ajánlani, melyeket magam ne élveztem volna. Mert a szépirodalom élvezhető. Rétegzett. Minket pedig érzékennyé, sebezhetővé és befogadóvá tesz, ha olvassuk. Ezt pedig ki ne hagyjuk az életünkből egy egyszerű kis beijedés okán! ☺

Visszatérve a saját példámra: négy év Bécsben töltött év után rájöttem, hogy az osztrákot kevésbé értem, mint amennyire a hochdeutschot valaha fogom, így végérvényesen elengedtem ezt az egész kérdéskört. A brit akcentust pedig imádom- ha tehetném csak azt hallgatnám napestig. Az ember változik és az elvárásai, megélései is vele együtt. Jó érzés rájönni valamivel kapcsolatban, amit magunk fölé helyeztünk egy időben, hogy semmiféle hierarchiai viszonyban nem vagyunk. Jó érzés beengedni ezeket a dolgokat a mindennapjainkba. Remélem ehhez a megéléshez is tudtok kapcsolódni.

A cikk következő részében pedig leírok egy nagyon vicces kis gyakorlatot, amivel írni is megpróbálhatsz (nyugi, tudom, hogy az már a következő szint és a következő para! Azért nézz rá kérlek!). Ha vannak fenntartásaid a szépirodalom kapcsán, akkor tegyél ellene. Kezdj bele néhány könyvbe, amit barátaid, vagy általad elfogadott emberek ajánlanak neked! A szabály, hogy juss el az első 50 oldalig. Ha még akkor sem tetszik, azonnal rakd le és kezdj bele egy másikba. Így találni fogsz valami „szépirodalmit”, ami ellopja a szívedet, garantálom! Nem kell egyből a versekkel kezdeni, de ha már úgyis ez a következő téma, talán megéri annak is adni egy esélyt…

2.- Versek

A versek mumusok. Tudom! Mit is gondolt a költő?! Hogyan is kell értelmezni ezeket a rövid, tömör és általában felettébb magasztos sorokat?! Aztamindenit!! Helló, gimis magyaróra! Üdv újra a felelések előtti szorongások perceiben. Amikor tudtad, hogy egyszer te is sorra kerülsz és elemezned kell Ady, vagy Babits egyik költeményét. Huhh, tudom, hogy nagyon sokakat kiver a víz ennek már csak a gondolatára is…. Mit is fogok mondani, ha rám kerül a sor? Mit is jelent az a sor, hogy…

Mi van, ha azt mondom, senki nem kíváncsi egy irodalomterápiás foglalkozáson arra, hogy a költő mit akart mondani? 

Ez egy önismereti folyamat. Ha egy vers egy érzést juttat eszedbe, vagy egy személyt, esetleg egy álmot, teljesen rendben van. Nem megfejteni akarjuk a sorokat, hanem hozzád közelebb kerülni. A vers csak egy eszköz, hogy beinduljon a képzeleted, hogy áradjanak az érzelmeid, hogy kapcsolódj magadhoz. Ezért önismeret és nem magyaróra. Ja, és azért mert nincs rossz válasz! 

A verseknek van egy másik oldala is, ami talán még az olvasásuknál is sokkal baljósabbnak tűnik. Amikor nekünk magunknak kell összehozni egyet.

Hogy micsodaaaa??? Kérdezheted most joggal. Lehetséges, hogy nekem verset is kell írnom? Huhhhh… ez rosszabb, mint a magyaróra. Ott legalább kész volt a vers, most pedig nekem kell megírnom is? A versírás kapcsán gyakran keveredünk félreértésekbe. Sokan azt hiszik, hogy mindennek rímelnie kell, a pentameter és a hexameter pedig elengedhetetlen kelléke minden versnek. A sorok száma adott, de ami még borzasztóbb, a szótagoké is soronként. A versszakokról már ne is beszéljünk. Az pedig, hogy egy csattanó, vagy értékelhető végkifejlet legyen épp a vers végén, kivitelezhetetlennek tűnik. Az egész vers pedig helyezkedjen el a fentebb már tárgyalt szépirodalmi magaslatokban. Kicsit sok elvárásnak tűnik, nemde?

Mi van, ha azt mondom, verset írni te is tudsz? Csak kezdd kicsiben.  

Ide is van egy saját történetem (úgy látszik ez egy ilyen cikk lesz….). A 2000-es évek elején egyike lehettem azon szerencséseknek, akik elsőként végezhették el a Magyarországon első és egyedüli tizenöt tanegységből álló, szigorlattal lezárt komplex kétéves egyetem szintű Kreatív írás képzését.  A képzés színvonala adott volt az oktatóknak köszönhetően, hiszen Lackfi János és Vörös István vezette a szakot. Két éven keresztül rengeteget olvastunk és írtunk intenzív, kiscsoportos formában. Csoporttársamnak tudhattam Simon Marcit, Ijjas Tamást, Horváth László Imrét és még sok nagyszerű művészt.

Egyszer egy többnapos elvonulásra is elmentünk, ahol napestig csak írók és költők voltunk- de jó is volt! Ott születtek ezek a vicces írások, amiknek ugyanolyan költői értéket tulajdonítottunk, mintha egy ódát írtunk volna. Christian Morgenstern: A természetnek ajánlott új képződmények című műve alapján új „állatfajokat hoztunk létre”.

Ezt persze ne szó szerint értsd, dehogy hoztunk létre fajokat és dehogy bántottunk élőlényeket!! Mindössze költői módra, vagyis képzeletünkben kereszteztünk két, már létező állat, vagy növénynevet, melyekből létrejött egy harmadik, vicces elnevezés. Ha jól emlékszem (így 20év távlatában), még azzal a gondolattal is eljátszottunk, hogy hogyan nézne ki egy ilyen állatka.  Kifejezetten büszke vagyok például az „amőbab”, vagy a „reteknős” szókölteményeimre. Hát nem vicces elképzelni egy retek és egy teknős keresztezéséből létrejött lényt? 

Kedves leendő csoporttag! Hogy vagy most a félelmeiddel, miután elmeséltem ezt a történetet? Mert igen, lehet ilyen is az írás! Lackfi Jánossal mindenképp, de akár egy irodalomterápiás foglalkozáson is. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen egyéb állatfajokat hoztunk létre húsz évvel ezelőtt Jánossal, szemezgess kedvedre, mert megtaláltam, hogy nyoma maradt a világhálón és itt meglesheted akár az én további írásaimat is.

3.- Olvasás

Az olvasás egy megosztó téma. Vízválasztó. Ez az egyik oka, hogy középre került. Sokaknak a kedvence, sokak utálják. De ezenkívül még vagy ezerféle hozzáállással találkoztam. 

Van aki szerint ő NEM OLVAS ELEGET. Van, aki önmaga bevallása szerint NEM OLVAS ELÉG MINŐSÉGIT, de olyan is, aki úgy fogalmaz, hogy MAGASABB IRODALMAT kéne olvasnia. Megesik, hogy valaki eltitkolja, mert TÚL SOKAT olvas a saját mércéje szerint. Ha már a titkoknál tartunk: sokan titkolják, hogy pontosan mit vesznek és olvasnak, mert KÍNOS, vagy CIKI. Van, aki szerint NEM ÉLVEZI ELÉGGÉ- jobban kéne. Olyan emberrel is találkoztam, aki annyi mindent olvas párhuzamosan, hogy csak KEVESET FEJEZ BE bizonyos idő alatt.

Egy kliensemmel azon dolgoztunk, hogy szerinte mások MÉLYEBBEN értik a könyveket, mint ő. Az én szakmámban jellemző még azt gondolni, hogy: TÖBB SZAKIRODALMAT kéne olvasnom, nem csak holmi könnyed irodalmat. De olyat is hallottam már, aki szerint ha belekezdesz valaki életművébe, azt mindenképp egyben VÉGIG KELL olvasni. 

Tudnád folytatni a sort? Esetleg neked más a problémád az olvasási szokásaiddal? Vagy ismersz olyat, aki még ezen a csinos kis gyűjtésen túl is fel tud sorakoztatni okokat, amit titkolni, vagy szégyellni kellene? 

Mi van, ha azt mondom: olvass kedvedre! 

Kedves leendő csoporttag! Kérlek válaszold meg a kérdésemet. Ha nem is nyilvánosan, legalább önmagadnak. Mi van akkor, ha kedvedre olvasol? Ha annyit, olyat, akkor, ott, olyan minőségben, mennyiségben, egymásutániságban, amennyit és ahogyan jólesik. 

Akkor mi történik? 

Próbáld ki egyszer, mert megéri! 

Nem mondom, hogy nem hasznosak a könyvajánlók, a blogok, insta oldalak, facebook csoportok, ahol könyveket ajánlgatnak egymásnak a tagok, vagy kibeszélik az olvasmány élményeiket. De szeretném, ha egy pillanatra megengednéd, hogy EZT IS önismereti szempontból közelítsem meg. Te miért olvasol? Azért, hogy a facebook csoportodban bemutasd évvégén a könyvhalmot, amit elolvastál? Vagy azért, mert szereted? 

Az olvasás lényege az lenne, hogy feltöltődj, kikapcsolj, új világokba repülj, új élethelyzetekkel, új hősökkel és megoldási mintázatokkal találkozz. Hogy tanulj, kövess, vess el, de leginkább gyarapodj. 

Neked mit okoz az olvasás? Te mit kapsz tőle? Ha nem a az előbbiekhez hasonló válaszaid születnek, akkor javaslom, hogy értékeld újra az olvasási szokásaidat és gondold át, hogy milyen valós okok húzódnak a háttérben. Ahhoz van köze, hogy TE hogyan érzed magad tőle, vagy inkább ahhoz, hogy MÁSOK mit gondolnak? 

4.- Csoportos terápia

A csoportos terápia kifejezésben két olyan szó is van, ami ijesztő lehet. A csoport és a terápia. De viccet félretéve: tényleg úgy gondolom, hogy mindkét kifejezés más-más okból kifolyólag tűnhet rémisztőnek. Lássuk először a terápia szót. 

A terápia

Tele vagyunk olyan tévhitekkel, ami a pszichológushoz- vagy terápiába járást összeköti mindenféle negatív jelzővel. Mert ugye pszichológushoz csak az jár, aki bolond, nem kerek, nem megy százzal és társai. Ezúton is elnézést kérek attól a több száz kliensemtől, aki egyénibe, vagy csoportra járt hozzám, hogy egyáltalán leírok ilyesmit. Mert egyetlenegy bolondot, vagy félnótást sem láttam köztük.

Láttam azonban anyát, aki a gyerekek születése után segítséget kért abban, hogy visszailleszkedjen a korábbi életébe. Láttam nőt, aki támogatásért nyúlt a vállalkozása felépítése és felpörgetése kapcsán. Férfit, aki életközepén nem csajozni kezdett, hanem terápiába járni és kibékülni magával. Láttam olyat, aki szerette volna magát jobban megismerni, hogy a mindennapjait az igényeire tudja szabni. Menő vállalkozót, akinek a vállalkozása csak kifelé volt nagyon menő, belül fojtogatta, de miután átdolgoztuk már újra tágasan és boldogan érezte benne magát.

Találkoztam apákkal, akik jobban szerettek volna kapcsolódni a gyerekeikhez, anyákkal, akik meg szerettek volna maguknak engedni egy csajos estét, (most, hogy a gyerekekre vigyáz végre apa) de valamiért nem ment. Embereket láttam, akik jobban akarták csinálni. Akik tudatosabbak akartak lenni. Akik kevesebb terhet akartak átadni a felnövő következő generációnak. Párokat, akik önmaguk megismerését választották, hogy jobban tudjanak kapcsolódni. Fáradtságot, ami feltöltődésre vágyott, kreativitást, ami kitörni és megszólalni vágyott, boldogságot, ami már ott volt a sarkon, csak addig kellett elmenni érte.

Sok-sok értékes embert láttam, akik tenni akartak magukért és ezt tisztelettel átitatott csodálattal nézem minden egyes nap. Néha nem könnyű, néha alig fér bele, néha mindenhez fáradt az ember, de eljön és lép egy újabbat önmaga felé. Választ és már önmagát választja. Erről szól nekem a terápia. Kívánom, hogy neked is szóljon erről és tudj elindulni magad felé! 

A csoport

A kifejezés másik része a „csoport”. Szeretek egyéni folyamatokban dolgozni, mert rendkívül hatékony és nagyszerű látni, hogy ettől a fajta intenzív és támogató figyelemtől mennyire megnyílnak az emberek és milyen erőbedobással tudnak elindulni a saját útjukon. Viszont a csoportos módszereket is nagyon nagyra tartom. Más és ezért nagyszerű. A csoport léte és a csoportdinamika olyan dolgokra képes, melyeket mi magunk egyedül, vagy kettesben sosem tudnánk véghezvinni.  

Mitől is tarthat az, aki a csoporttól tart? 

Van aki a titoktartástól- vagyis annak hiányától. Hiszen négyszemközti munka esetén 100%-ig biztos lehet benne, hogy én szakemberként megőrzöm minden titkát. De honnan is tudhatja ezt egy csoportban? Ha még nem jártál csoportban, akkor elárulom, hogy mindig csoportszabályok alkotásával kezdjük a folyamatot, melybe Te is bedobhatod ezt az ötletet, de ha esetleg kimarad, én feltétlenül meg fogom tenni. A másik, amit elmondok, hogy az esetek túlnyomó többségében (100%-ot nem írhatok, hiszen biztosan volt már valahol a Földön olyan csoport, ahol valamiért ez nem teljesült) az emberek nagyon nagy tisztelettel állnak a csoporthoz és a csoporttagokhoz- egymáshoz és egymás privát szférájához. Nekem ez a tapasztalatom, remélem neked is ez lesz! 

Sokan félnek attól, hogy nem tudnak csoportban működni. A jóhírem, hogy valójában a csoport elműködik magától, nélkülünk is. Ugyanúgy, ahogy a Nap is felkel holnap reggel akkor is, ha Te semmit sem teszel keresztbe az ügy érdekében! Eskü! De komolyra fordítva a szót: a csoportban való működésünk által éppen azt tanuljuk meg, hogy a külvilágban hogyan tudunk emberek között működni. Szóval ha teheted, szerintem ne hagyd ki a lehetőséget és inkább „inkubátor” körülmények közt tökéletesítsd a dolgokat, mint a való életben. Ez tulajdonképpen egy nagy ugródeszka a mindennapokhoz. Nehezen megy a kapcsolódás a munkahelyeden? A főnököddel, vagy a kollégákkal? A családoddal, vagy a potenciális pároddal? Gyere el és legyél egyre ügyesebb köztünk! Mit veszíthetsz? 

A csoport kapcsán gyakori negatív gondolat, hogy nem fogják elfogadni valamelyik tagot, vagy kirekesztik. Nem fogok hazudni, egy csoport sem egy felhőkön ugrándozó pónicsapat! Emberek vannak ott is és emberi kapcsolódások. DE! Soha nem volt olyan tapasztalatom, hogy egy terápiás csoportban anélkül maradt volna valaki barátok híján, hogy ő aktívan tett volna ezért. Mit jelent ez? Ehhez csak egy mindset kell. Döntsd el, hogy nyitni fogsz az emberek felé. Ha így teszel (kíváncsi vagy rájuk, érdeklődsz és megnyílsz, amennyire neked kényelmes), akkor garantálom, hogy nem lesz negatív tapasztalatod ezzel kapcsolatban. 

Mi van, ha azt mondom: élvezni fogod!

Na, ne rohanjunk ennyire előre, de mit gondolsz, miért szeretnek az emberek ilyen csoportokba járni? Szenvedni? Nem, általában nem! De ezt akkor fogod megtudni, ha összeszeded a bátorságod, megfogadod a tanácsaim és kipróbálod! Várunk ám!

5.- Kortárs irodalom, kortárs költészet. 

Az utolsó félelmetes pont: mindenből kortárs. Vagyis nem elég, hogy vers, még kortárs is?! 

Azt hiszem ezt a pontot fogom a legkevésbé túlspirázni. Hiszen nem kell, hogy mindenkinek bejöjjön a kortárs. Nem kell, hogy értsünk a nyelvükön, hogy betaláljon. De azért adhatunk neki egy esélyt. 

Mi van, ha azt mondom: te is kortárs vagy?! 

Na, erre néztél már ilyen szemmel? Vagyis tulajdonképpen a „kortárs” kifejezés mindössze annyit jelent, hogy veled egyszerre él az illető, akinek az alkotásáról szó van. Ugyanazt a levegőt szívja, ugyanazt a covidot köhögi és ugyanúgy aggódik a műanyaghulladék kapcsán, mint te. Mit is jelent mindez? Hogy sokkal nagyobb esélye van a szívedbe találnia, érteni téged, ugyanúgy érezni, ugyanúgy szeretni vagy szenvedni, mint ahogyan te teszed. Ez persze nem evidencia, de van rá esély. 

Én sem szeretem az összes kortárs verset és nem is ajánlanám terápiás csoportokba, de van amit nagyon is! Ezeket előszeretettel ajánlom felületeimet, adj nekik egy esélyt. Mint például azt a kétsorost, amiről a cikk fentebbi szakaszában írtam.  Ha nem jön be, felejtsd el. Keress olyat, aki NEKED bejön- lényegtelen, hogy korban a társad, vagy sem. 

Remélem sikerült eloszlatnom néhány félelmedet, vagy legalább mosolyra fakasztani némelyikkel kapcsolatban- már az is valami, ha azt elhiszed, hogy egy csoportvezetőnek is tud humora lenni ☺

Ha pedig nyílt benned kíváncsiság egy lehetséges irodalomterápiás csoport iránt, szeretettel és humorral foglak várni, nézz körül itt, hogy jelenleg milyen témában indulhatsz útnak.

Ha szívesen hallanád Alíz hangját, hallgasd meg, hogy mit gondol az önismeret életünkben betöltött szerepéről a Nők az úton erről szóló adásában!