
Mi az az írásterápia?
Az írásterápia egy szövegekkel és írásgyakoratokkal dolgozó terápiás forma, melyet erre kiképzett szakember vezethet. Röviden megfogalmazhatjuk úgy, mint a terápiás segítő folyamatoknak egy olyan változata, ahol a hangsúly a szövegeken van és a terápiás hatás elérése érdekében különféle szövegképző feladatokat és gyakolratokat alkalmazunk. Ezek az elkészült írások egyes esetekben teljes egészében a kliens tollából kerülnek ki, bizonyos esetekben pedig már létező irodalmi szövegek, könyvek, feliratok képzik alapját.
Mi az a Legjobbén írásterápia?
Az írásgyakorlatokkal és egyéb, kreativitás fejlesztését megcélzó feladatokkal tarkított módszertan elősegíti az önkifejezés és önmegvalósítás irányába, vagyis a Legjobbén irányába való elmozdulást. A több ezer órányi tanácsadó szakpszichológusi és coaching praxisom gyakorlatát vettem alapul és egészítettem ki kreatív írói, valamint művészeti tanulmányaim tudásával. A módszer így felettébb hatékonyan alkalmazható csoportos, online, de akár otthoni környezetben is. De ne szaladjunk előre, nézzük először az alapokat.

Hogyan része az írásterápia a Legjobbén csoportoknak és tanfolyamoknak?
Az egész Legjobbén nevű vállalkozásom fő célkitűzése, hogy hozzásegítsem a hozzám fordulókat a Legjobbénjükkel való kapcsolódáshoz. Mit is jelent mindez? Hogy meg tudjanak teremteni maguknak egy önazonos kreatív életet, mely a lehető legjobban illeszkedik hozzájuk és a leginkább támogatja őket a boldogságuk elérésében. Ennek érdekében előszeretettel használom csoportjaimban és tanfolyamaimon.
Az írásterápia egy kreatív és egyben hatékony módja önmagad és vágyaid megismerésének, valamint a vágyak célokká transzformálásának. A Legjobbén csoportokon és tanfolyamokon azonban nem találkozol pusztán írásos elemekkel, vagyis nincsenek olyan folyamatok, melyek kizárólag az írásnak vannak szentelve.
A Legjobbén felületein találhatod Magyarország első olyan komplex módszertanát, mely több 15éves pszichológusi tapasztalatra támaszkodva az írás, az alkotás és az értő olvasás egészségmegőrző, személyiségfejlesztő és egyéb terápiás hatásait erősíti fel és fogja egy csokorba. Így tehát a szakmai profizmus garantált, hogy elérd a célod! A módszertan vegyít különféle pszichológiai, coaching, írásterápiás, alkotásterápiás és irodalomterápiás elemeket, a legnagyobb hatás elérése érdekében!

Ennek a vegyes módszertannak a használatával lehetőséged van egy boldogabb, önazonosabb és kreatívabb életet felépíteni, melyben fokozatosan egyre mélyebben kapcsolódsz a Legjobbénedhez. Ebben a folyamatban az írás tehát az egyik elem a sok közül, mely támogat téged az utadon!
MI AZ, AMIVEL GARANTÁLTAN TALÁLKOZNI FOGSZ EGY LEGJOBBÉN CSOPORTON?
- Módszertani elkötelezettség- vagyis az írásterápia szabályainak tiszteletben tartása és módszertanának MINDEN előnyének élvezete
- Vegyes technika- vagyis maximális szakmai profizmus mellett vegyítve lesz a pszichológiai, coaching, írásterápiás, alkotásterápiás és irodalomterápiás elmélet és módszertan
- Jobbnál jobb írásos feladatok és gyakolratok, melyek mélyítik az önimsereted és elsegítik a hatékony önfejlesztésed
- A Kreatív napló, mely a leghatékonyabban ötvözi a fentebb említett módszertanokat, mégis mindenki számára elérhető és élvezetet nyújtó önismereti és önfejlesztő forma.
MI AZ, AMIVEL NEM FOGSZ TALÁLKOZNI EGY LEGJOBBÉN CSOPORTON?
- Kizárólag írásos elemekre épülő egyéni, vagy csoportos folyamatok
Mivel több az írásterápia, mint az egyszerű írás?
Az írás hozzátartozik (legalábbis régen hozzátartozott) a mindennapjainkhoz. Amikor azonban írásterápiáról beszélünk, nem a hétköznapi bevásárlólista, to do list, vagy családi üzenet írást értjük alatta. Az írásterápia tudatosan felépített lépésekből álló, meghatározott gyakorlati keretbe foglalt, bizonyos témakörök köré csoportosított bevált feladatok és írásgyakorlatok mentén való célzott használatát jelenti az írásnak. A módszer jó hatással van az önismeret, önkifejezés, kreativitás, önfejlesztés és az önmagunkhoz való mélyebb kapcsolódás területeire.

De mit is jelent ez pontosan? Hogyan hat, milyen tudományos alapjai vannak, ki állította össze és mi alapján? Miért pont az írás? Mi van, ha valaki azt gondolja, hogy nem tud jól írni? Attól még kipróbálhatja a módszert? Egyáltalán kinek ajánlott és kinek nem? Szükséges hozzá terapeuta? Az ilyen és ehhez hasonló kérdéseidre mind megkapod a válaszokat az alábbi leírásban!
MIÉRT SZÜKSÉGES EGY TERAPEUTA EHHEZ A FOLYAMATHOZ?
Az írásterápia önismereti és önfejlesztő hatása vitathatatlan. Ezek a hatások azonban nem automatikusan zajlanak le egy szöveg megírásának pillanatában, vagyis nem minden írás minősül terápiás írásnak. A terápiás hatás eléréséhez szükséges egy képzett írásterapeuta, aki olyan gyakorlatokkal segíti a résztvevőket, melyek önismereti tartalmak felbukkanásához, majd ezek feldolgozásához vezet. Ő felel például a gyakorlatok minőségéért, sorrendjéért és mélységéért, a feldolgozás színvonaláért és a pszichológiai aspektusokért, csoport esetében a csoportdinamikáért.

Hogyan jött az ÍRÁSTERÁPIA ötletE?
Az ötlet hosszú évek alatt csiszolódott bennem. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a pszichológia szak mellett Kreatív írás szakot végeztem. Ezen a képzésen Lackfi János és Vörös István szűk körű csoportjaiban olyan kitűnő társakkal, mint például Simon Marci, megtanulhattuk a kreatív írás csínját-bínját. Ezt az irányú érdeklődésemet évekkel később kiegészítettem irodalomterapeuta végzettséggel. Eddigre már tanácsadó szakpszichológusként tevékenykedtem és rengeteg egyéni és csoportos fejlesztő alkalmat vezettem.
Munkám során arra lettem figyelmes, hogy egy teljesen egyedi munkamódszerem kezd kialakulni, amivel rendkívül hatékonyan tudom segíteni a hozzám fordulókat. Tizenöt évnyi tanácsadó szakpszichológusi praxisom során szinte minden esetben használtam írásterápiás gyakorlatokat, még ha akkoriban nem is így hívtam őket. Ezekből a módszerekből és technikákból alakítottam ki később tudatosan a Legjobbén írásterápia módszertanát, mely a Legjobbén felületein szerencsére már egyre több ember számára elérhető.
Miben segít maga az írás?
Aki már gyakorolja, az tudja, aki pedig most kezdi, nemsokára meg fogja tapasztalni az írás előrevivő hatásait. Kutatások bizonyítják, hogy a rendszeres írás beiktatása életünk számos területére jótékony hatással van, valamint különféle lelki eredetű problémákra lehet gyógyír.
Nagyszerű eszköz a gondolatok és emlékek rendszerezésére, mely azáltal, hogy egyszerűsítést eredményez, segítségünkre lehet a kognitív kapacitásunk növelésében, valamint a mentális munkavégzés hatékonyabbá tételében.
A megoldásra váró problémánk körüljárása a fentiekhez hasonlóan segíthet rendszerezni a kapcsolódó gondolatainkat és érzéseinket, ezáltal tisztánlátást és megértést eredményezve, valamint perspektívaváltást kínálva. Így csökkenthetjük a belső rágódásra fordított energia mennyiségét, a negatív gondolatok számát, így gondtalanabbnak érezhetjük magunkat. Mindez pedig már rövid időn belül érezhető változást eredményezhet általános hangulatunkban, valamint fizikai és mentális egészségünkben.

Nagyfokú érzelmi érintettség esetén a papírra vetés segíthet az érzelmek megfogalmazásában és szabályozásában, a zaklatottság csökkentésében és összességében az érzelmileg megterhelő helyzetekkel való megbirkózásban, ezáltal megteremtve bennünk a kiegyensúlyozottság érzését.
A stresszel való megküzdésben főleg megnyugtató funkciója játszik szerepet, hiszen az érzelemszabályozásban és a feszültség/düh csökkentésében szintén segít a jegyzetelés. A káoszból való rend teremtés ugyanis nagyszerű eszköze az idegek lenyugtatásának, de a konkrét megoldások megtalálásának, a tervezésnek szintén tökéletes kezdő lépése lehet.
Tulajdonképpen akár kognitív, akár érzelmi úton vagyunk elakadva, a papír-ceruza módszer támogatást jelenthet mindezek újra rendszerezésében, feldolgozásában, egyszerűsítésében. Ezáltal pedig agyi és érzelmi kapacitásunk felszabadításában, érzelmeink hatékonyabb kezelésében, de akár a megfelelő döntés meghozatalában is. A gondolatok papírra vetése hatékonynak bizonyult a kreativitás fejlesztésében is, melyhez belső energiáink, egyedi stílusunk, esetleg humorunk megtalálása is támogatást nyújthat.
Összefoglalva tehát az írás segíthet az önismeretünk mélyítésében, a helyzetünk globálisabb módon való értelmezésében és az elakadások aktív cselekvésbe való átfordításában.
Van egy bónusz jóhírem is! A gondolatok és érzések lejegyzetelése azokban az esetekben is nagyszerű társ lehet, amikor nem tudjuk, hogy milyen érzelmi állapotban vagyunk valójában, azzal pedig végképp nem vagyunk tisztában, hogy ezt mi eredményezte. Vagyis az is egy tökéletes (sőt, talán gyakoribb!) kiindulási pontja az írásnak, ha nem tudjuk pontosan mit is szeretnénk elérni, enyhíteni, megoldani. Talán a legtöbb hozzám forduló ember az írásnak ezt az előnyös tulajdonságát élvezi és értékeli a legjobban. A tudatalattihoz való hozzáférés ugyanis épp azt az utat egyszerűsíti le, melyet a verbális terápiákon igenis be kell járnunk. Vagyis az írás gyakran anélkül is pozitív eredménnyel szolgál, hogy a terápia elején megfogalmaznánk a pontos problémánkat, vagy az elérendő célt. Ez aztán a jóhír, nemigaz?

Miben segít a Legjobbén írásterápia?
A Legjobbén módszertana olyan életvezetési elakadásokban nyújt segítséget, melyek a Legjobbénedhez való kapcsolódásod útjában állnak. Vagyis ha azt érzed, szükséged lenne egy megbízhatóan megtartó, erős szakmai alapokra épített, kreatív módszertanra, ami kimozdít, felráz és ami által újra a saját középpontodba tudsz kerülni- ez a Te módszertanod!
Néha a mindennapi élet kihívásai túl sokat követelnek tőlünk. Ahhoz, hogy megugorjuk a lécet, amit ezek a helyzetek állítanak, gyakran önmagunkat soroljuk a legutolsó helyre. Ez érthető, hiszen a túlélésre játszunk ilyenkor. Azonban amikor elvonult a vészhelyzet, fontos, hogy álljunk meg és vegyük észre, hogy hol is tartunk valójában! Ha azt érzed, hogy eltávolodtál valódi önmagadtól, hogy nem tudsz megfelelő módon kapcsolódni a saját lényeddel, saját igényeiddel, akkor ezek már erős jelzések. Ha úgy érzed, hogy messze sodort az élet önnön valódtól, hogy elvesztetted a saját hangod, stílusod, az alkotás örömét, vagy a célfókuszt- hogy nem is tudod pontosan, hogy hova tartasz, vagy hogy mi is volt a nagy álmod, akkor ez a módszer hív téged!

Újra meg szeretnéd élni gyermeki lelkesedésed és kreativitásod, az önkifejezés erejét, azonban azt érzed, hogy valami leblokkolja a potenciálod? Ha ki szeretnéd magad nyitni a kreatív áramlásod felé, ha újra hallani szeretnéd a hangod, érezni a sajtjeidben a lelkesedést és az energiát, ami a valódi céljaid felé hajt- akkor gyere és szabadítsd fel a benned rejlő kreativitást! Mindezek az itt felsorolt részletek ugyanis azt jelzik, hogy valamiért elvágtad magad a Legjobbéneddel való kapcsolattól. Ha itt vagy és ezt olvasod, az pedig egyben azt is jelenti, hogy igényed lenne ennek a kapcsolatnak az újra építésére. Ne habozz hát, ha így van!
Amennyiben részletesebben olvasnál arról, hogy pontosan hogyan is ismerheted fel, ha Te is eltávolodtál a Legjobbénedtől ITT megteheted.
Hogyan hat rám az írásterápia és mi alapján válasszak a TANFOLYAMOK közül?
Az írásnak a fentebb említett pozitív hatásmechanizmusát, erős támogató, összegző és önismereti funkcióit használjuk és fejlesztjük tovább az írásterápiás kontextusban. Mindezt nagyon röviden az alábbi lépésekben lehet elképzelni: ha egy elakadást érzünk, de nem tudjuk meghatározni mivel kapcsolatban, akkor a Legjobbén 7életterülettel kapcsolatos írások tudnak segíteni a problémánk meghatározásában. Így bővíthetjük az életterületeink kapcsán az ismereteinket, valamint idővel sokkal könnyebben eligazodhatunk a saját elakadásainkkal kapcsolatban és hatékonyabban meghatározhatjuk, hogy mely életterültünk kapcsán van elakadásunk, vagy fejlesztésre váró területünk.

Melyek a fő különbségek egy irodalomterápiás csoport és egy Legjobbén tanfolyam között?
Az irodalomterápiás csoportok minden esetben kiscsoportban zajlanak, mely elősegíti a társas kapcsolatok javulását, az önmagunkkal kapcsolatos másfajta nézőpontok megtapasztalását és az egyéni vélemények találkozását. Ezekben a csoportokban is előfordulnak írásos gyakorlatok, azonban nem minden alkalommal. A született munkák megosztására van lehetőség- természetesen nem kötelező jelleggel.
Az írásterápiás tanfolyamok ezzel szemben az otthoni, egyéni munkára vannak tervezve, mely megadja a lehetőséget a tempó személyre szabására és az esetleges ismétlésekre, témákhoz való visszatérésre. A Legjobbén tanfolyamok választása esetén tehát Te magad diktálod a tempót, az intenzitást, valamint egymagad veszel részt a folyamatban az én folyamatos, szakszerű instrukcióim alapján.

Hogy jön a képbe az alkotás?
Mint fentebb már említettem, az írás csak egy eszköz a Legjobbén csoportfolyamatokban és tanfolyamokon használt komplex terápiás módszertannak, mely az önmagadra hangolódást, vagyis a Legjobbénedhez való kapcsolódást célozza meg különféle kreatív és írásos gyakorlatok segítségével.
A Legjobbén legfőbb célkitűzése, hogy hozzásegítsen önmagunk kreatív, bölcs és alkotó részével való minőségi kapcsolódáshoz, mely pontosan tudja, hogyan találhatjuk meg a saját válaszainkat és a boldogságunkat. Ez a kapcsolódás egyfajta kiteljesedett életet tud eredményezni, mely lehetőséget teremt az alkotáson keresztüli önkifejezésre és valódi értékeink megélésre.
Az alkotás tehát nem valami magasztos tevékenység, mely csak a művészi végzettséggel rendelkező emberek kiváltsága! Az alkotás egyfajta önkifejezés, melyet Te is könnyedén meg tudsz élni, sőt- idővel garantálom, hogy élvezni is fogod és azon fogsz gondolkodni: „Eddig vajon hogyan léteztem az alkotás öröme nélkül?”
Ahhoz, hogy megértsd az alkotás szerepét a Legjobbén komplex terápiás módszertanában, olvasd el, mi is az a Kreatív napló, az általam kifejlesztett önismereti és önfejlesztő eszköz, mely garantáltan belopja magát a szívedbe! Ha pedig ez megtörtént, nézd meg, hogy milyen csoportfolyamatokba tudsz bekapcsolódni és jelentkezz arra, mely leginkább megszólít.

Melyek a fő különbségek egy Legjobbén csoportfolyamat és egy tanfolyam között?
A Legjobbén csoportok minden esetben kiscsoportos keretek között zajlanak, mely elősegíti a társas kapcsolatok javulását, az önmagunkkal kapcsolatos másfajta nézőpontok megtapasztalását és az egyéni vélemények találkozását. Ezekben a csoportokban is előfordulnak írásos gyakorlatok és az itt született munkák megosztására is van lehetőség- természetesen nem kötelező jelleggel.
A Legjobbén tanfolyamok ezzel szemben az otthoni, egyéni munkára vannak tervezve, mely megadja a lehetőséget a tempó személyre szabására és az esetleges ismétlésekre, témákhoz való visszatérésre, vagy feladatok kihagyására. A tanfolyamok minden részének szerves része egy önmagadra hangolódást elősegítő kreatív alkotási folyamat, majd egy írásgyakorlatokkal és egyéb kreatív gyakorlatokkal ellátott írásos rész. A tanfolyam választása esetén tehát Te magad diktálod a tempót, az intenzitást, valamint egymagad veszel részt a folyamatban az én folyamatos, szakszerű instrukcióim alapján.
Kinek ajánlott ez a módszertan?
A Legjobbén csoportfolyamatok és tanfolyamok során tehát egy többféle módszert egyesítő, erős pszichológiai és coaching alapokon nyugvó módszertannal találkozhatsz, mely az önmagadhoz való visszatalálásban támogat téged. A módszertan komplex megközelítése lehetővé teszi, hogy csoportfolyamatok és tanfolyamok során találkozz többféle módszerrel, de soha nem kötelező, vagy kizárólagos jelleggel. Mindenki, aki érdeklődik az írás iránt- áldozhat ennek a szenvedélyének a Legjobbén folyamatok során.
Az általam használt szerteágazó módszertan alkalmas arra, hogy ne csak egy úton, hanem különféle módszerekkel, technikákkal közelítsünk éned kreatív, alkotó része felé. A módszer tehát azoknak ajánlott, akik szeretik a szóbeliséget, viszont nyitottak nonverbális technikák iránt is, melyek kifejezetten a mélyen lakozó, kreatív énrészeket célozzák meg és ezáltal szinte észrevétlen módon nyitják meg az embert a kreativitás, az alkotás és az önkifejezés irányába.

Ha megjött a kedved az írás erejének kiaknázásához, szívből ajánlom az „Korlátlan” elnevezésű kreatív csoportterápiás folyamatot.
Kinek nem ajánlott ez a módszertan?
A módszer célcsoportja az egészséges populációnak azon rétege, akik a hét életterületük egyikén valamely alapvető életvezetési nehézségekkel küzdenek, esetleg elakadást élnek meg. A módszer fő célkitűzése az egészséges populáció hozzásegítése az önmagához való mélyebb kapcsolódáshoz, a kreativitás megtalálásához, ezáltal egy kreatív önkifejezés megéléséhez, valamint a szavakon keresztül való fejlődéshez és az elakadásokon való túllendüléshez.
Nem ajánlott a módszer bármely pszichiátriai kórképpel küzdő, gyógyszeres kezelés alatt álló embernek.
Nem ajánlott még azoknak, akik valamiért zsigeri ellenérzést éreznek az írásgyakorlatok kapcsán. A különféle kreatív, ráhangoló gyakorlatok után ugyanis a tematika minden részében találkozunk ilyen feladatokkal.
Ki állítja össze a tanfolyamokat és csoportfolyamatokat?
A Legjobbén tanfolyamok és csoportfolyamatok mindegyikét én, Komjáthy Alíz készítem el. A sokéves szakmai tapasztalatom és tudásom legjavát kapod, ha benevezel ezekre a tanfolyamokra- annak érdekében, hogy a legnagyobb személyes fejlődésen mehess keresztül, bármelyik témát is választod!
A tanfolyamok szigorú szakmai szempontok szerint felépített struktúrája tökéletesen támogatja az otthoni munkát. Több ezer órányi kliensekkel folytatott munkám teszi lehetővé, hogy az általam összeállított tanfolyamok tökéletes személyiségfejlesztő segédletet nyújtsanak számodra. A csomagokban részletes és pontos írásos instrukciókat és magyarázatokat kapsz tőlem, valamint végig kísérlek írásos/hangi, vagy képi formában is. Ezáltal soha nem kell magadat egyedül érezned, szinte olyan, mintha ott lennék veled. A tematikába pedig mindig be van építve kellő szabadság, hogy a tempót, a sorrendet és az ismétlések számát teljesen egészen a saját igényeidre tudd szabni.
A csoportfolyamatok esetében velem fogsz találkozni személyes, vagy online formában. Ilyenkor lehetőséged van a téma kapcsán felmerült személyes kérdéseidet, elakadásaidat behozni a csoportfolyamatba és azokon a csoport és az én támogató erőmet felhasználva dolgozni.

Ha szeretnél jobban megismerni, hallgasd meg a velem készült interjút a Nők az úton podcast csatornán!
Milyen szakmai és tapasztalati alapokon lettek kidolgozva a Legjobbén tanfolyamok és csoportfolyamatok írásterápiás részei?
1998 óta tanulok pszichológiát és hozzá kapcsolódó társtudományokat. Tanulmányaim során nagyon sok olyan módszerspecifikus képzést végeztem el, melyek más-más módon, de szoros kapcsolatban álltak a szavakkal, a szavak erejével. Ezeknek a szilárd pszichológiai alapokon nyugvó módszereknek az összeillesztéséből és sajátos rendszerbe foglalásából jött létre végül a Legjobbén írásterápia.
Hiszem, hogy a módszerek pszichológiai megalapozottsága és kutatásokon alapuló háttere egy nagyon stabil alapot nyújt ennek az új módszertannak. A művészi tanulmányaim során szerzett tudásom és gyakorlatom nagyszerű kiegészítést nyújt a pszichológiai alaphoz, mely lehetővé teszi a klienseim kreatív potenciáljához való kapcsolódást és elősegíti, hogy ők maguk is meg tudják élni ezt a mindennapjaik során. Coaching praxisomból hozott tapasztalataim pedig támogatják, hogy az elért mélységeket a jövő felé fordulva az álmok és célok megvalósításának irányába tudjuk felhasználni.

Pontosan milyen szakmai tudás és tapasztalat áll a módszer hátterében?
Dilpomás pszichológusként, majd tanácsadó szakpszichológusként több ezer órát dolgoztam csoportos és egyéni keretek közt a hozzám forduló klienseimmel. Ez a praxis tökéletes alapot biztosít ahhoz, hogy ne csak önismereti, hanem komplex személyiségfejlesztő módszertant állítsak össze, melyet a hozzám fordulók hatékonyan tudnak a saját céljaik elérésére fordítani.
Módszertanomat többféle témaspecifikus módszerrel gazdagítottam az évek során, melyek közül most csak a legrelevánsabbakat sorolom fel:
- Tanácsadó szakpszichológusként több ezer órát dolgoztam csoportos és egyéni keretek közt a hozzám forduló klienseimmel.
- Relaxációs terapeuta végzettségem alkalmassá tesz arra, hogy az elmélyült önismeret munkához megteremtsek egy relaxált, lelazult, önmagadra hangolódott állapotot.
- Nlp master tréner végzettségemnek és gyakorlatomnak köszönhetem a szavak és kifejezések célzott személyiségfejlesztő hatásának és az aktív hipnotikus állapotnak a hatékony használatát.
- Irodalomterapeuta végzettségemnek hála az írásterápiát is irodalmi alapokra helyeztem és az olvasás, az írás, valamint a történetek erejének terápiás hatásait hatékonyan építem be módszertanomba.
- Kreatív írói végzettségem során rengeteg hasznos írásos gyakorlatot és módszert sajátítottam el, melyeket a fenti módszertanokkal rendkívül frappánsan kombinálhatók.
- Life- és business coach végzettségem és évekre visszanyúló gyakorlatom tökéletes alapot biztosít ahhoz, hogy a kitűzött terápiás célokat és a gyakorlatok során szerzett önismereti tapasztalásokat konkrét cselekvési tervvé, majd aktív lépésekké tudják alakítani a résztvevők. Ez a későbbiekben hozzásegíti őket ahhoz is, hogy hosszabb időre elnyúljon a velem végzett munka hatása és az éltük több területére is hatással lehessen.
- A Kisképzőben és a MOME-n szerzett művészeti végzettségeim stabil alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy hatékonyan segítsem a klienseimet az alkotáshoz és a kreativitásukhoz való közvetlen és személyes kapcsolódásuk megtalálásában. Az alkotási kedvet megtalálva, különféle művészeti gyakorlatokkal támogatom a kreativitásuk megtalálását és a teljes alkotói potenciáljuk kibontakoztatását. Mindezt önismereti célokra felhasználva egy komplex művészeti és pszichológiai módszertant kapunk kézhez, mely teljes körű támogatást nyújt a Legjobbénünk felé vezető úton!
Több ezer órányi egyéni és csoportos, valamint személyes és online személyiségfejlesztő alkalmat vezettem már a fenti módszereim tárházából válogatva. Az emberek iránti kíváncsiságomat és mély tiszteletemet ötvözöm hosszú évek tapasztalatával munkám során. Velem dolgozva (akár egyéni, akár csoportos, vagy otthoni keretek közt) egy biztonságos és megtartó közeg vár, ahol garantáltan a Te személyes fejlődésed van a középpontban.
Amennyiben bővebben olvasnál a képzettségeimről és szakmai tapasztalataimról, ITT találod a szakmai önéletrajzomat.

Mit fogunk írni? Vannak írásgyakorlatok a tematikában?
Igen, minden Legjobbén tanfolyam és csoportfolyamat tematikájában találhatóak írásgyakorlatok, melyek bárki számára megugorhatóak és elvégezhetőek. Nem kell szépírási gyakorlatokra gondolni, valamint az eredményt nem kell senkinek megmutatni. A Te megoldásaid a Te saját tisztánlátásodat és előrelépésedet szolgálják, nem szükséges irodalmi magaslatokba emelkednie, rímelnie vagy rendkívül frappánsnak lennie. A lényeg csupán annyi, hogy csináld! Vagyis végezd el rendszeresen a csomagban található kreatív feladatok sorát és segítségükkel kerülj újra közelebb önmagadhoz.

Írónak kell-e lennem, hogy elmenjek bármelyik Legjobbén tanfolyamra, vagy csoportfolyamatra?
Nem, semmiféle előképzettségre nincs szükséged ahhoz, hogy elvégezz egy ilyen tanfolyamot vagy részt vegyél egy csoporton! Amire szükséged van: nyitottság, önismeretre és önfejlesztésre való vágy, elfogadás önmagaddal szemben, kedv az írásgyakorlatok kipróbálásához és heti egy este, vagy napi 15-20perc, amit önmagadra tudsz fordítani. Semmi egyébre nincs szükséged ahhoz, hogy belevágj! Na jó, talán egy kis kitartásra! De idővel már az is könnyebb lesz, ígérem! 🙂
Ha még bizonytalan vagy a döntés kapcsán, olvasd végig ezt az alapos leírást és szemezgess az ide vonatkozó blogcikkek közül- biztos vagyok benne, hogy megtalálod a téged érdeklő válaszokat!

Hogy tudom kipróbálni ezt a módszertant?
Az írásterápiás gyakolratok kipróbálásának legegyszerűbb módja, ha eljössz valamelyik Legjobbén csoportba. Szeretettel ajánlom pélául a „Korlátlan” elnevezésű kreatív terápiás csoportfolyamatot. Ez egy pszichológiai alapokon nyugvó, Kreatív naplózó folyamat, mely során irodalom-, írás-, és alkotóterápiás elemekkel dolgozunk. Két legnagyobb előnye, hogy kezdő önismerőknek is bátran ajánlott, valamint, hogy nem kell választanod a módszerek közül, hanem egy csomagban öt különböző módszertannal tudsz megismerkedni. Tehát, ha azt tervezed, hogy kipróbálod, bátran vágj bele ebbe a csoportba, nem fogod megbánni!


KREATÍV, ÖNAZONOS ÉLET NAGYVÁROSI HŐSÖKNEK